Zöldfűszeres kesusajt

A vegánságban számomra a legnagyobb kihívás a sajtokról való lemondás. Sokszor még mindig képes vagyok megállni a bolt sajtrészlege előtt és elkalandozni... Imádtam a sajtot minden formában. Aztán rájöttem, hogy erről sem kell lemondanom csupán új alternatívák felé kell fordulnom. Ma már szinte elárasztják a boltokat a jobbnál jobb növényi sajt alternatívák, bár ezeknek az ára sokszor elég borsos. Hosszas kutakodás után rájöttem, hogy otthon is könnyen elkészíthetőek és lényegesen olcsóbb az előállításuk.

img_0532.JPG

Hozzávalók:

75 g kesudió

150 ml víz

4 ek keményítő (tápióka keményítő, burgonya keményítő )

3 ek inaktív sörélesztőpehely

1 gerezd fokhagyma

1 ek citromlé

1 ek olívaolaj

3/4 ek só

2-3 ek provance-i fűszerkeverék

1-2 kk frissen őrölt bors (ízlés szerint lehet több is)

Elkészítés:

Az összes hozzávalót egy turmixgépben homogén masszává turmixoljuk.  Az így kapott masszát egy lábasba öntjük, majd közepes lángon, folyamatos kevergetés közben sűrűre főzzük. Ezután egy vékonyan kiolajozott tálkába öntjük, egy kanál segítségével lenyomkodjuk. Ezután legalább egy órára hűtőbe tesszük. Ha letelt az egy óra, kivesszük a hűtőből és beleforgatjuk a borsos fűszer keverékbe, majd kis időre visszatesszük a hűtőbe, hogy jobban összeérjenek az ízek.  

Jó étvágyat!!