GreenChili-Vegan Blog

2018.sze.16.
Írta: Király Kata Szólj hozzá!

Gluténmentes zabpalacsinta

Vasárnap általában a pihenő nap , ilyenkor nem foglalkozom az idővel. Szeretek magamtól felébredni és mindent valahogy lassított üzemmódban végezni. Nincs kapkodás, nem kell sietni sehová. Éppen ezért nem is aggódom olyan kis apróságokon, hogy mit vagy mikor reggelizzek. Viszont szeretem megadni a módját. Így lett a mai reggelimből ebéd.

img_0762.JPG

Hozzávalók:

  • 1 és 1/2 bögre zabliszt ( őrölt zabpehely)
  • 1 jó érett banán
  • 1 és 1/2 bögre növényi tej

Díszítéshez:

  • fagyasztott fekete áfonya 
  • kókuszjoghurt
  • banán 
  • chia mag

 

Elkészítés:

A hozzávalókat  egyszerűen csak összeturmixoljuk, majd egy tapadásmentes serpenyőben kisütjük a palacsintákat. Nagyon könnyen és gyorsan elkészíthető recept, viszont garantált a siker. Díszítésképp megszórhatjuk fagyasztott áfonyával, chia maggal, kanalazhatunk rá egy kis kókuszjoghurtot és szeletelhetünk rá még egy kis banánt is.

img_0771.JPG

Fahéjas zabkása az esős őszi napokra

Sokaknak rossz kedve lesz az őszi idő beköszöntével, pedig ennek az évszaknak is megvan a maga szépsége. A fák csodás színekben pompáznak, a hideg reggeli smoothiekat felváltják a melengető reggelik, végre élvezhetjük a forró teánkat összekucorodva egy pléddel a kanapén. Amit lássuk be nyáron a 40 fokban nem biztos, hogy túl jó ötlet lett volna. Szerintem mégis a zabkása az egyik legjobb dolog az őszben. Krémesen , meleg, laktató és bárhogyan variálhatjuk, szinte megunhatatlan. 

37067829_1789362151109305_6474856613982240768_n.jpg

Hozzávalók:

  • 3/4 bögre zabpehely
  • 1 bögre növényi tej
  • 1/2 bögre víz
  • 1-2 jó érett banán
  • 1 ek őrölt lenmag
  • 1 kk fahéj
  • 1 marék fekete áfonya ( lehet fagyasztott is) 
  • 1 marék magkeverék
  • 1 ek mandulavaj
  • 1-2 ek csokis chiapuding (opcionális, elkészítéséhez a receptet itt találjátok)

Elkészítés:

Egy lábasban összekeverjük a zabpelyhet a növényi tejjel, a vízzel, az őrölt lenmaggal, a fahéjjal és az egyik banánnal, amit előzőleg egy villa segítségével kicsit összenyomkodtunk. Közepes hőfokon főzzük, amíg a zabpelyhek megpuhulnak és egy krémes kását kapunk. A kész zabkásánkat egy tányérba öntjük és megszórjuk a magkeverékkel, a fekete áfonyákkal, valamint rákanalazzuk a mandulavajat és ha van a chiapudingot, majd nincs más hátra, mint bekuckózni a kanapéra egy pléddel és egy könyvvel majd jólesően elmajszolni.

 

Kesukrémsajt friss zöldfűszerekkel

Itt van az ősz, elkezdődött az iskola, lassan mindenki visszatér a jól megszokott mindennapokhoz. Ahogy egyre inkább borúsra fordul az idő, úgy egyre inkább kívánjuk a laktatóbb reggeliket is. Ezért ma reggel a megszokott smoothie-m helyett inkább egy meleg pirítósra vágytam, de a szokásos margarinos verziót gondoltam feldobom egy kis krémsajttal, amit kesudióból készítettem. A végeredmény pedig úgy gondolom magáért beszél.

40651281_1868809246497928_8529915413335638016_n.jpg

Hozzávalók:

  • 1 bögre kesudió (előtte minimum egy éjszakár beáztatjuk, majd lecsepegtetjük)
  • 3 ek sörélesztőpehely
  • 1/2 tk fokhagymapor
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors ízlés szerint
  • friss petrezselyem, snidling, bazsalikom

Elkészítés:

A kesudiókat egy éjszakára beáztatjuk annyi vízbe, amennyi éppen ellepi. Ezután leöntjük róla a vizet, majd egy aprítógépbe tesszük a többi hozzávalóval együtt. A friss zöldfűszereket csak a legvégén adjuk hozzá. Addig aprítjuk amíg el nem érjük a megfelelő krémes állagot. Ha nem elég krémes adhattok hozzá még egy evőkanál vizet. Ha elkészült a krémsajt összekeverjük a finomra vágott fűszernövényekkel és már fogyaszthatjuk is. Pirítóssal és szendvicsekbe is kiváló. 

img_0711.JPG

 

Nyári zöldségleves

Nincs is jobb mint egy jó nagy tányér zöldség leves... De amikor leves főzésre kerül a sor, mindig tanácstalanul állok, mert amihez épp kedvem lenne, ahhoz pont nincsenek hozzávalók. Most ilyen gondom nem akadt, mert kivételesen nagy volt itthon a választék. 

37234355_1790187967693390_9144987023981936640_n.jpg

Hozzávalók:

  • 1 fej vöröshagyma
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 5 db közepes méretű sárgarépa
  • 1 db paszternák
  • 1/2 karalábé (konkrétan ez egy mutáns óriáskaralábé volt)
  • 1/4 zellergumó ( ez is elég nagyra nőtt)
  • 1 bögre karfiol apró rózsákra szedve
  • 1 bögre brokkoli szintén apró rózsákra szedve
  • 1 bögre cukorborsó ( lehet akár fagyasztott is ,de ha tehetem frisset használok)
  • annyi víz ami ellepi ( konkrétan olyan 2-3 l között lehetett , igen ez egy családi adag lesz)
  • só, bors ízlés szerint
  • 2-3  ek vegamix (sómentes vegeta)
  • majoránna, kakukkfű ízlés szerint
  • friss petrezselyem
  • 2-3 marék tojásmentes vermicelli tészta

Elkészítés:

A hagymát és a fokhagymát finomra vágjuk, a többi zöldséget pedig a lehetőségekhez képest megpróbáljuk egyforma méretre aprítani. Egy nagyobb fazékban 1 evőkanál olíva olajon kicsit lepirítjuk a hagymát , majd a fokhagymát is. Ha kellően illatozik hozzáadjuk a többi zöldséget a cukorborsó kivételével és egy kicsit megpároljuk egy kevés víz hozzáadásával. Ezután sózzuk, borsozzuk és megszórjuk a vegamix-szel, jól elkeverjük ,majd felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, majd közepes lángon, fedő alatt főzzük. Amikor a zöldségek elkezdenek puhulni, beleöntjük a levesbe a cukorborsót is és hozzáadhatjuk a szárított fűszernövényeket. Így főzzük még egy 5-10 percig ,kóstolás után, ha kell még utána tudjátok fűszerezni. A finomra vágott petrezselymet csak a legvégén szórjátok bele, ettől lesz igazán jó íze. Mi szeretjük ha egy kicsit csípős, ezért megszórtam még egy kis chili pehellyel, de ez opcionális. 

Jó étvágyat!!

Guacamole friss salátával és burgonya hasábokkal

Az elmúlt napokban a holland időjáráshoz  képest nagyon nagyon meleg volt. Ilyenkor az embernek ( legalábbis nekem) megmozdulni sincs kedve, nem hogy dolgozni vagy akár főzni. Viszont jókat enni ilyenkor is lehet. Mivel kínomban már nem tudtam mit egyek, mert hát ugye banánfagyin mégsem vegetálhatok egész nyáron, gondoltam összedobok valami könnyű vacsorát. 

36917249_1782824728429714_6914224252170272768_n.jpg

Hozzávalók:

  • 3-4 db nagyobb burgonya (készítethitek édesburgonyából is)
  • 2 db avokádó
  • 1/2 fej saláta ( ízlés szerint)
  • 1 db paradicsom
  • 1/2 fej lila hagyma
  • 1/2 citrom leve
  • só, bors 
  •  1 tk füstölt pirospaprika
  • 2 tk fokhagymapor
  • 1 tk cayenne bors
  • 1-2 ek olíva olaj

Elkészítés:

A burgonyákat jól megmossuk, majd hosszában felvagdossuk, figyelve,hogy nagyjából egyenletes darabkákat kapjunk. Nem szoktam meghámozni, mert ugye a héjában a vitamin, meg sokkal finomabb szerintem. A burgonyahasábokat egy tepsiben meglocsoljuk az olíva olajjal, sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a füstölt paprikával és a cayenne borssal valamint a fokhagymaporral. Kézzel jól összeforgatjuk, majd 200 fokra előmelegített sütőben körülbelül 30 perc alatt aranybarnára sütjük őket.  Mialatt sülnek a krumplik elkészítjük a guacamolét. Ehhez az avokádókat megpucoljuk, majd egy villa segítségével összenyomkodjuk, meglocsoljuk egy fél citrom kifacsart levével. Hozzáadjuk az apróra vágott hagymát és paradicsomot, sózzuk, borsozzuk ízlés szerint. Én adtam még hozzá egy kis vegán worchester szószt is, mert így szeretem de ez elhagyható. Ha elkészültünk nincs más hátra, mint a megmosott és lecsepegtetett salátaleveleket egy tányérra rakosgatjuk, a illatozó, roppanós aranybarna hasábkrumplikkal, és a guacamoléval. Egy kis humusszal is feldobhatjátok , ha van otthon. Kiváló nyár esti laktató vacsora!

Jó étvágyat!!

 

Krémes paradicsomos penne

Tésztafüggők figyelem!!Ismét egy olaszos tésztaétel receptjét hoztam nektek, ami  nagyon hamar az egyik kedvencem lett. Mivel általában nagyon elfoglalt vagyok, törekszem arra hogy ne kelljen órákat a konyhában töltenem, ahhoz hogy finom és ízletes ételek kerüljenek az asztalra. Jelentem ennek a receptnek az elkészítése csupán csak annyi időt vesz igénybe, amennyit a tészta főzésére szántok! 

img_0659.JPG

Hozzávalók:

  • 1/2 csomag penne tészta (tojásmentes)
  • 1 bögre víz ( a tészta főzővízéből)
  • 1 bögre kesudió
  • 1 bögre kockázott paradicsom ( 2 db)
  • 1/2 db lila hagyma
  • 1 gerezd fokhagyma
  • 1 ek paradicsom sűrítmény
  • 1 kk kakukkfű
  • 1 kk oregánó
  • 5-6 db friss bazsalikom levél
  • 1kk füstölt pirospaprika
  • só,bors, chili pehely,cayenne bors ízlés szerint

 

Elkészítés:

Egy lábasban vizet forralunk. Amikor felforrt beleöntjük a tésztát, sózzuk, majd megfőzzük. Ezalatt az összes többi hozzávalót egy aprítógépbe, vagy turmixgépbe tesszük, majd a tészta főzővízéből merítve adunk hozzá egy kis folyadékot. Krémesre turmixoljuk, közben kóstolgassátok nyugodtan, hogy nehogy elsózzátok. Ha elkészült a tészta leszűrjük és ráöntjük a krémes paradicsomszószt, jól elkeverjük. Ezután már tálalhatjátok is. Kiváló recept forró nyári napokra, illetve gyerekek is biztosan kedvelik, ebben az estben azért spóroljatok a chilivel! Tálaláskor megszórhatjátok pirított fenyőmaggal, még több friss bazsalikommal, de reszelhettek rá növényi sajtot is. 

Jó étvágyat!

img_0647.JPG

"Cauliflowercheese" avagy sajtos csöben sült karfiol vegánul

Szerintem az emberek nagy része nem rajong a brokkoliért. Én legalábbis ebbe a táborba tartozom. Valamiért a karfiol mindig közelebb állt a szívemhez. A csőben sült karfiol rengeteg sajttal pedig szinte mindenkit levesz a lábáról. Itt jön a csavar, mert mi vegánok nem fogyasztunk sajtot viszont brokkolit pedig ajánlatos lenne, mert rengeteg vitamin valamint vas található meg benne. Ezért felhasználtam a brokkolit a sajtmártás alapnak és azt kell mondanom hihetetlen krémes sajtszerű lett a végeredmény.

36030966_1757235407655313_3092519338092003328_n.jpg

Hozzávalók:

1 kisebb fej brokkoli

1 nagyobb karfiol

3 ek margarin

2 ek liszt

1/2 liter szójatej ( nem édesített)

3 gerezd fokhagyma

1 babérlevél

15 dkg violife növényi sajt (mozzarellát használtam de füstölttel még jobb lesz szerintem)

1-2 szelet teljes kiőrlésű kenyér

só, bors ízlés szerint

chili pehely

1/2 lime leve

 

Elkészítés:

A karfiolt és a brokkolit megtisztítjuk ,majd rózsáira szedjük. Két külön edényben vizet forralunk egy- egy jó nagy csipet tengeri sóval, majd az egyikbe a karfiol, a másikba a brokkoli rózsákat tesszük. Félig megfőzzük,de figyeljünk, épp hogy csak harapható legyen. Ha kész leszűrjük. Egy lábasban felolvasztjuk a margarint, belenyomjuk a 3 gerezd fokhagymát és beledobjuk a babérlevelet. Miután kicsit kavargattuk és már az egész konyhát belengi a finom fokhagymaillat, kicsit levesszük a tűzről és rászórjuk a lisztet majd egy habverő segítségével csomómentesre keverjük. Ezt követően felöntjük a fél liter szójatejjel, és ismételten elkeverjük. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a brokkoli rózsákat és mintegy 10 perc alatt folyamatos kevergetés közben megfőzzük. Akkor jó amikor egy ilyen sajtmártás állagú lesz. Ha kész kicsit kihűtjük, beleöntjük az aprítógépbe és összeturmixoljuk. Turmixolás közben hozzáadhatjuk egy fél lime levét valamint egy kis extra chili pelyhet. A karfiolrózsákat egy sütőformába halmozzuk, majd a kész brokkolis szósszal jól nyakon öntjük. A tetejére sajtot reszelünk. A kenyérszeleteket egy éles kés vagy az aprítógép segítségével morzsa szerűre aprítjuk, majd a sajt tetejére szórjuk.  Ezután nincs más hátra, mint 200 fokra előmelegített sütőben olyan 25-30 perc alatt megsütjük. Figyeljetek, mert ha túl sokáig sütitek akkor megéghet a morzsa a tetején. A tálalásnál vigyázzatok, csak azután kóstoljátok meg miután már kiszedtétek a tányérra, mert ha nem akkor úgy jártok mint én és elfogy még mielőtt bárki megkóstolhatná.

Jó étvágyat!!

36129561_1757333604312160_1260440298555703296_n.jpg

Mexico-i chili édesburgonyával

A szokásos délutáni  "nem tudom, hogy mit főzzek" hisztim után, gondoltam készítek egy chilis babot, mert egyszerű, nagyszerű és hamar kész van. Aztán egy kicsit elkalandoztam, mert a szokásos chilimnek egy szupergyors változatát főztem meg, ami abszolút nem is hasonlít az eredetire de pont ezért olyan különleges.

35799335_1752479464797574_4139436432743727104_n.jpg

Hozzávalók:

  • 1 db édesburgonya
  • 2 db pritamin paprika ( különböző színűek)
  • 1 fej vöröshagyma
  • 3-4 gerezd fokhagyma
  • 2 konzerv vörös bab
  • 2 konzerv kockázott paradicsom 
  • 1 jó nagy marék petrezselyem
  • 1 marék koriander ( ki mennyire szereti...)
  • 1 db chili paprika
  • só, bors ízlés szerint
  • cayenne bors
  • fahéj
  • 1 tk majoránna 
  • 2 tk vegamix ( vegeta sótlan változata )
  • olíva olaj
  • avokádó, citrom a tálaláshoz
  • 2 adag főtt barna rizs

 

Elkészítés:

Az édesburgonyát megmossuk majd hámozás nélkül megpróbáljuk egyforma nagyságú kockákra vágni. Ezután egy tepsibe tesszük, meglocsoljuk egy kevés olíva olajjal, sózzuk, borsozzuk. Megszórjuk még egy kis cayenne borssal is. Jól összeforgatjuk, hogy mindenhol érje a fűszer, majd 200 fokos sütőben körülbelül 20-30 perc alatt készre sütjük. Ezalatt egy lábosban kevés olíva olajon megpirítjuk a hagymát, a fokhagymát. Figyelem!! Nem kell rágörcsölni és mindent apró egyenletes kis kockákra vágni. Az összes zöldséget próbáljuk egyforma nagyságúra vágni, de nyugodtan lehetnek nagyobb darabok. Miután megpirult a hagyma, hozzáadjuk a paprikákat, elkeverjük. A chilipaprikában benne hagytam a magokat, egyszerűen csak felkarikáztam.Ezen a ponton kicsit sózhatjuk borsozhatjuk. Pár perc kevergetés után mehet bele a vörös bab, amiről előzőleg leöntjük a levét, de nem kell lemosni. Gyors keverés után hozzáadjuk a paradicsomot  és , hogy ne vesszen kárba az értékes szaft , megtöltjük az üres paradicsomos konzerveket félig vízzel , majd felöntjük vele a chilinket. Ezután már csak a fűszerezés van hátra. Azért nem írtam konkrét fűszer mennyiséget, mert mindenki döntse el maga, hogy mennyire szereti fűszeresen. Akik kevésbé szeretik a csípőset inkább spóroljanak a cayenne borssal. A fahéjjal is ajánlatos vigyázni, mert ha megszalad akkor az nem kifejezetten tesz jót a chilinek. Én olyan 2-3 csipet fahéjat adtam hozzá, épp csak az íze végett. Ha végeztünk az ízesítéssel, hagyjuk egy bő 20 percet rotyogni közepes lángon, párszor meg is keverhetjük. Amikor már látjuk, hogy elkezd sűrűsödni, beleöntjük a ropogósra sült édesburgonya kockákat, a frissen finomra vágott fűszernövényeket, jól elkeverjük,pár percig még főzzük, majd levesszük a tűzről. Fogyaszthatjátok barna rizzsel, avokádóval, meglocsolhatjátok egy kis lime- vagy citromlével. Garantált lesz a siker!

Jó étvágyat!!

Frissítő citromos chia magos palacsinta

Mi mással is kezdhetném a hetet, mint egy rakás palacsintával. Persze megint nem a hagyományos verzióval, mert abban nincs semmi ami meghozná a kedvem így hét elején....Gondoltam feldobom egy kis citrommal, ha már úgyis savanyú a "szőlő"(?) akarom mondani a hétfő.....Azt kell, hogy mondjam bevált. Már ezért megérte ma felkelni!

34847712_1740018659376988_8661674427177500672_n.jpg

Hozzávalók:

  • 150 g tönkölyliszt ( lehet gluténmentes verzió is)
  • 1 tk sütőpor
  • 1 citrom reszelt héja
  • 1 ek chia mag
  • 300 ml növényi tej
  • 1 csipet só
  • 2 ek kókuszolaj a sütéshez

Díszítéshez:

  • banán
  • eper
  • juharszirup

 

Elkészítés:

Az egyszerűségre törekedve először a száraz hozzávalókat elkeverjük egy tálban, majd a növényi tejet fokozatosan adagolva igyekszünk az így kapott masszát csomómentesre keverni. Ezután pihentetjük a tésztát pár percig. Majd egy forró serpenyőben kókuszolaj hozzáadásával kisütjük a palacsintákat. Ha elkészültek már fogyaszthatjuk is. Banánnal, eperrel és egy pici juharsziruppal kiváló. Ha ráérősebb napotok van nyugodtan csinálhattok hozzá egy kis meleg málnaöntetet. 

Remélem nektek is annyira ízlik majd, mint nekem!!

img_0601.JPG

 

Erdei gyümölcsös fagyi

Ebben a nagy melegben mi sem esik jobban, mint egy jó hideg fagyi..Szerencsére egyre nagyobb választék van már vegán fagyikból. Személy szerint sokszor egy hosszú nap után már nincs sok kedvem még körbesétálni a várost, és kutatni a megfelelő fagyizó után...A szükség pedig nagy úr...Azért jó vegánnak lenni többek között, mert sokkal egyszerűbb lesz minden. Egy jó nagy adag fagyi elkészítéséhez nem kellenek már spéci hozzávalók, vagy egy hiper-szuper fagylaltkészítő gép. Amire szükségünk van az egy jó erős turmixgép, vagy egy aprító, ja meg persze egy jó nagy adag fagyasztott gyümölcs és meg is volnánk!

erdei_gyumis_fagyi.jpg

Hozzávalók:

  • 4 db fagyasztott banán
  • 1 bögre fagyasztott eper
  • 1/2 bögre fagyasztott erdei gyümölcs keverék
  • 1/2- 1 dl növényi tej

Elkészítés:

A fagyasztott banánokat felkarikázzuk, beletesszük az aprítóba, hozzáadjuk az epret és az erdei gyümölcsöket, a végén pedig a 1/2 dl növényi tejet. Ezután elkezdjük a turmixolást. Fokozatosan turmixoljuk ,így nem melegszik túl az aprító. Ha úgy érzitek, hogy nem elég krémes  fagyitok, úgy óvatosan csurgathattok hozzá még egy kis növényi tejet. A nagyon édesszájúak adhatnak hozzá egy kis növényi szirupot is, de ha jó érett banánt használtok akkor szerintem, anélkül is elég édes lesz. Ha elkészült szórjátok még meg egy kis extra gyümölccsel, vagy granolával. De önmagában is nagyon finom.

 

süti beállítások módosítása